nav-left cat-right
cat-right

Obervellach – 2010.

Az alpesi német tanoda idén is nagy népszerűségnek örvendett. Szeptember 26-án 25 tanulóval és két kísérő tanárral (Szigeti Katalin német szakos tanár és Kérges Gábor  testnevelés szakos tanár) indultunk karintiai kalandozásunkra.

A kezdeti rossz időjárás ellenére szerencsére egész héten csodálatos időnk volt, így a tervezett kirándulásainkat is sikerült megvalósítanunk. A délutáni megérkezést és a szobaelosztást követően rövid kedvcsináló kirándulást tettünk a közeli vízeséshez, amelynek szépsége idén is rabul ejtette a diákokat.

Az első munkanapon a csoportbeosztást követően az egyik csapat az iskolában, a másik csapat kisebb csoportokra osztva a kisvárosban kezdte az idegen nyelvvel való ismerkedést. Az iskolában különböző játékos feladatok segítségével bővíthették tudásukat a diákok a kapott feladatok segítségével. A városban játékos feladatokkal kellett megbirkózniuk (pl. képek segítségével szobrokat, házakat megkeresni, vagy éppen a helybeli lakosoknál érdeklődni a helyi népszokások iránt). A csapatok a délelőtt folyamán cserélődtek, így mindenki a tanodában és a tanodán kívül is megmérethette magát.

Naponta különböző feladatokat kaptak a diákok, amelyeket becsülettel és nagy lelkesedéssel végeztek. Az iskolát, illetve a játékos feladatokat követően minden délután különböző kirándulásokat szerveztünk a környék nevezetes helyeire, amelyek szintén nagy sikert arattak a tanulók körében. Már az első kirándulóhely nagy népszerűségnek örvendett, amikor is a romantikus Ragga szurdokot tekintettük meg, tele falétrával, illetve olykor a fejünk felett zubogó vízeséssel.

Ezután a Reisseck hegyére vezetett utunk, ahol egy víztározót is megtekintettünk 2300 méter magasban, illetve egy kis hegyi vasúttal is utazhattunk, amely egy hegy belsején keresztül vitt. Itt a nagy magasságnak köszönhetően már hó is volt, így a gyerekek csúszkálhattak, hógolyózhattak és élvezhették a szeptember végi télies időjárást.

Másnap Karintia tartomány egyik legnépszerűbb síparadicsomába, Bad Kleinkirchheim-ba kirándultunk, ahol a felvonózást követően felgyalogoltunk a hegycsúcsra. Mindenkit lenyűgözött a csodálatos panoráma. Ezután állati programban volt részünk, hisz egy vadasparkba látogattunk el, ahol sok, Európában élő vad-, illetve háziállattal találkoztunk, utóbbiakat meg is simogathattuk. A park még kiegészült egy halkiállítással, illetve az emeleten lévő időszakos egzotikus állatokat bemutató Afrika kiállítással.

Másnap újult erővel vágott neki a csapat a feladatok megoldásának az iskolában, illetve a városban. Délután Európa legnagyobb völgyzárógátjánál kezdtük programunkat, Maltán. Felejthetetlen látványt nyújtott a 200 millió m3 vízzel teli gát, a másik oldalon pedig a 200 méteres szakadék. A diákok nagy örömére ellátogattunk a Gmündben lévő Porsche múzeumba is, ahol egy lelkes magángyűjtőnek köszönhetően a legelső Porsche autóktól kezdve egy félbevágott modellen keresztül a legmodernebb autómodellekig a gyár összes legfontosabb terméke látható volt. Ezt követően a Sommeregg várban lévő középkori kínzásokat bemutató múzeumba mentünk, ahol élethű viaszbábukon mutatták be a különböző középkori kínzásokat és ahol néhány kínzóeszközt a diákok is kipróbálhattak.

Csütörtökön a Hohe Tauern nemzeti park területén lévő Bios-házban tölthettünk egy kellemes órát, ahol különböző fizikai kísérletek kíséretében megtudhattunk néhány érdekes dolgot a bennünket körülvevő világról a fizika, biológia, kémia területén. A diákok körében osztatlan sikert aratott pl. egy tehénszem boncolása, amelyet élőben végignézhettek, és így is elmélyíthették a biológiaórán szerzett elméleti tudásukat.

Ezután a Millstädter tavon tettünk rövid sétahajózást. Utunk során lenyűgöző volt látni az ősz színeiben pompázó erdőket és hegyeket.
A hajózás után a közelben fekvő nagyvárosban, Spittalban tekintettük meg a reneszánsz Porcia-kastélyt, ahol a néprajzi múzeum mellett egy különleges bemutatótermet is volt szerencsénk megnézni, valamint Karintia tartomány óriás térképét lehetett megtekinteni, ill. rövid dokumentumfilm mutatta be a környék látnivalóit. Sok diákot rabul ejtett a spittali vasútmodell kiállítás, ahol egy óriás terepasztal mozgó szerelvényeit csodálhatták meg.

Az utolsó, Obervellachban töltött esténken, a vacsora után minden csapatnak elő kellett adnia a délelőtt kiadott és teljesített feladatot, miszerint a csoportoknak interjút kellett készíteniük egy helyi lakossal, majd ezt este előadniuk. Hazafelé a Minimundus parkot tekintettük meg Klagenfurtban, ahol a világ számtalan nevezetességének kicsinyített mása található. Kirándulásunk utolsó állomásaként a Minimundus melletti hüllőkiállításon is voltunk, ahol még hüllősimogatásra is sor került.

Összességében elmondható, hogy a kirándulás nagyon jól sikerült, élményekben gazdag volt. A tanulók a feladatokba nagy kedvvel és lelkesedéssel vágtak bele, és a feladatmegoldások során nagyon sok kreatív és ötletes megoldás született. A diákok a kirándulásokat nagyon élvezték, szerencsére a szép időjárás is mellettünk állt és hozzásegített ahhoz, hogy mind a diákokban, mind kísérőikben felejthetetlen élmény maradjon az ausztriai kirándulás. Nosztalgiával gondolunk vissza a sok kellemes emlékre. Bebizonyosodott, hogy a tanulók értelmét látják a német nyelv tanulásának, és alig várják, hogy újra visszatérhessenek Ausztriába.

Szigeti Katalin