nav-left cat-right
cat-right

„Te pesti srác, te hősök hőse”

Kedves Diákjaink, Kedves Szülők, Kedves Tanár Kollégák, Kedves Érdeklődők!

2016. október 27-én Varga András igazgató úr a III. emeleti zsibongóban megnyitotta az Opánszki Tamás festőművész, iskolánk rajztanára által, diákjaink alkotásaiból rendezett képzőművészeti kiállítást.
A tárlat „Te pesti srác, te hősök hőse” címmel 2016. december 9-ig tekinthető meg a közönség számára.
Varga András igazgató úr személyes élményeivel, emlékeivel is színesített megnyitó beszédében emléket állított az 1956-os hősöknek, és elismeréssel szólt azokról a diákjainkról, akik — ugyan csak a szüleik, vagy inkább csak nagyszüleik emlékeire, illetve a tanulmányaikra hagyatkozva — alkotásuk elkészítése közben saját módjukon megélték, és műveikben kifejezték a forradalom eszményét és érzésvilágát.
A megnyitó ünnepség végén Opánszki tanár úr és Varga András igazgató úr könyvjutalmakat adtak át az alkotók„nak, és a többi – -az ünnepségen részt vevő — diákot is a későbbiekben megrendezendő rajzpályázatokon való részvételre buzdították.
A kiállítás a november 14–18. között megrendezendő Nyitott Ajtók Hete rendezvénysorozatunk alatt is zavartalanul megtekinthető az iskolánk iránt érdeklődő pályaválasztás előtt álló diákok és kísérőik részére. A fotógaléria megtekinthető: itt

Szeretettel gratulálunk minden kedves résztvevő diákunknak!

A fotókat Csák László, Ocztos István, Opánszki Tamás tanárok és Vaszlovek Sándor (10. N) készítette.