nav-left cat-right
cat-right

Ismét szép sikert értek el röplabdásaink a Schulek Kupa röplabdatornán

Tizennyolcadik alkalommal rendeztük meg az immáron hagyományosnak mondható röplabdatornánkat. A tavalyi év után ismét a BKSZC tagintézményeit vártuk e rangos sporteseményre.

Az igazán lelkes csapatok remek hangulatot varázsoltak a röplabdapályára – és környékére is. Több látványos labdamenet szerzett örömet játékosnak, edzőnek és a tornára szép számban kilátogató sportszerető közönségnek.

A mérkőzések után Varga András igazgató úr méltatta az eseményen résztvevők teljesítményét, majd jutalomként kiosztotta a csapatoknak az arany, ezüst és bronzérmeket. Az elért eredményét minden csapat egy gyönyörű oklevéllel is igazolhatta.

A 2018-as Schulek Kupa röplabda torna végeredménye:

1. Schulek Frigyes Szakgimnázium

2. Erzsébet Királyné Szakgimnázium

3. Modell Divatiskola

Iskolánk diákjai teljesítményükkel nemcsak az aranyérmet szerezték meg, de a győztes csapatnak járó gyönyörű kupával is gazdagították iskolánk már eddig is szép számú kupagyűjteményét. Eredményük reményt ad a jövőre nézve, hogy évek múlva is kiemelkedő eredményekre lesznek képesek diákjaink a különböző sportversenyeken.

Az esemény egyik legkellemesebb színfoltja az volt, amikor a díjátadás után az iskolák diákjai örömmel maradtak még egy jó órás önfeledt, kötetlen röplabdajátékra, önként, szabadon alakított vegyes csapatokkal. Így emelték a diákjaink igazi ünnepéllyé ezt a tornát, s vele együtt e nemes sportot, a röplabdát.

Képek: itt

Budapest, 2018. május 17.

Kérges Gábor